H I R D E T Ő
Hortobágy
V a d v i l á g
Tóparti-képek
Ünnepeink
V i d e o k
P a r l a m e n t
P a n k r á c i ó
Gyerekeknek
 

J Ó K A I - ANEKDOTÁK

 

 
Jókai a kávéházban:
Jókai tíz évben egyszer sem ment el holmi kávéházba, de Balatonfüreden kivételesen megtette, egy-két országos nevű barátjának kedvéért. Ma is él Balatonfüreden több öregúr, aki érdekes kis epizódokat tud Jókainak füredi délutánjairól. Sorra fölkerestem a tihanyi apátot Halbik Cipriánt, az id?sebb Kéthly bárót, egész Füred "Gyula bácsi"-ját: Mészöly Gyulát és Tarányi ferenc földbirtokost. Mind túl van már a nyolcvanon. A 86 éves Gyula bácsi mondta el a következ? esetet:
- A régi nevezetes Gyönyörde alatt, a balsarokban volt a Jókai-asztal, ahol egy ideig tarokkoztak, kés?bb csak társalogtak. Megesett, hogy ott ült Jókai Csemegi Károllyal, aki valami bonyolult jogi kérdésr?l beszélt. Az újságot, amit szerettem volna elolvasni, szokása szerint a hóna alatt tartotta, olykor harmadmagával. Lementem fürdeni a Balatonra és estefelé, amikor visszatértem, Csemegi még mindig a hóna alatt szorongatta a Pesti Hírlapot meg a többit és Jókai még akkor is türelmesen hallgata. - Azt hiszem, félig-meddig kimerítettem a komplexumot - mondta Csemegi. - Végeztem a megokolással. - Én meg a holnapi regényfolytatással - tette hozzá Jókai felém forulva. Kiderült, hogy egy kukkot sem tud abból, amit Csemegi mondott: a hosszú el?adás alatt magában elmélázva sz?tte-fonta készül? regényének a meseszálait. Szokása szerint. Úgy látszik, ez volt a titka annak, hogy Jókai oly csöndes el?zékenységgel szokott hallgatni a legtöbb társaságban.



Jókai sokféle neve:
A nagy mesemondó halhatatlan művei Jókai Mór névalakkal váltak világszerte ismertté. Kevesen tudják, hogy Jókai a keresztnevét (utónevét) kétféle változatban használta. A Mór névalakot kizárólag írói névnek tekintette. A magánéletben Móric volt a neve; családjának tagjai, barátai mind így szólították. ( A 40-es években Marcinak becézték, Petőfi is így hívta. Ezért választotta később a Kakas Márton álnevet!) Történt egyszer, hogy Tóth Lőrinctől ilyen megszólítású levelet kapott:
?Kedves barátom, Mór!?
Amire ő így válaszolt:
?Édes barátom, Lőr!?
Később egy druszája tréfásan, de helyes logikai okfejtéssel úgy nyilatkozott, hogy a Mór nevet is tovább lehetne módosítani. Kiindulva abból, hogy e név szerecsent jelent (ld. Othello, a velencei mór), ajánlotta: nevezzék egymást ezután Mór helyett Szerecsennek.
Jókai tüstént számlálgatni kezdte, hogy saját személyével együtt miként alakul a Mórok, vagyis ?irodalmi négerek? névsora: Ballagi Szerecsen, Jókai Szerecsen, Kelemen Szerecsen, Szegfi Szerecsen ?



A várúrn? kalandja:
"Minden poklon keresztül" című regényét rajzokkal akarták tarkíttatni. Minthogy a szöveg még nem volt készen, Jókai magára vállalta, hogy a piktornak megmagyarázza az els? folytatás részére szánt címképnek a témáját. - Rajzoljon kedves öcsém egy várurat, aki elbúcsuzik a feleségét?l. A rajz szépen elkészült, róla a klisé is, míg a kézirat úgyszólván az utolsó percben jött, s akkor kiderült, hogy nem használható. Mert a várúron és hitvesén kívül még egy dada és néhány gyerek is volt, akik a várúrn? szoknyájába kapaszkodtak. - De kérem - mondta Jókai -, a várúr épp azért megy szentföldre, hogy áldást eszközöljön ki virágtalan családfája részére. - De már nincs id? új kép rajzolására. - szólt Révay. - A regényt megillusztrálva ígértük. - A szövegen se lehet változtatni, mert ez az epizód a meginduló regény alapeszméjét jelenti. Végre mégiscsak Jókai oldotta meg a problémát; avval, hogy a következ? sorokat írta bele a manuscriptumba:
"Pedig a várúrn? oly végtelenül szerette a gyermekeket, hogy összeszedte a béreseket, gazdatisztek porontyait és reggelt?l estig játszott velük, becézgette és a karján hordozta ?ket."



Jókai és a brüsszeli uniósparlament
Rgényeinek nagy része idegen nyelveken is megjelent, a század vége felé tehát már az egész világon ismerték nevét. Franciaországban és Belgiumban is. De hogyan? Erről szól az alábbi anekdota:
1895-ben Pázmándy Dénes mint az interparlamentáris unió tagja, addig-addig kapacitálta Jókait, hogy menjen el vele az unió brüsszeli konferenciájára, mígnem rászánta magát az útra. A vonaton Pázmándy arról beszélt, hogy Jókainak milyen sok tisztelője van az unió tagjai között, akik őt roppant nagyra becsülik és igen vágyódnak a személyes ismeretségre. Nem csoda, ha Jókai is egyre kíváncsibb lett a tisztelőire. Amint reggel fölébredt a brüsszeli szállóban, sietve öltözködött, mert a hallban adtak egymásnak találkozót. De barátját nem találta ott. Kérdezősködésére mondják, hogy már rég elment egy nagyobb női társasággal.
Nahát, ha Pázmándy női társaságban van ? gondolta Jókai -, nem lehet őt bevárni. Elindult egyedül a tanácskozóterembe. Az már félig telve volt. Ott az első embernek, aki útjába akadt, bemutatkozott. Az is elmormolta a nevét ? és sietett tovább. Bemutatkozik egy másiknak ? megint néma közöny. Egy harmadiknak ? rá se néz.
Egy negyediknek ? az is tovább áll.
No, de most már elég volt! ? bosszankodott Jókai. ? Ezek várnak engem? Kerülj csak elém, Pázmándy Dénes, majd üstöknél ragadlak, meglásd!
Egyszer csak lohol feléje uniós tag barátja, és messziről kiabálja: Móric bátyám, hol vagy? Mind csak téged keresünk! Hát mért nem vártál rám a hallban? Hiszen az urak már égnek a türelmetlenségtől, hogy megismerhessenek. De már erre Jókait is elhagyta a béketűrése. Felfortyant s szidta Pázmándyt, hogy máskor az öregapját tegye bolonddá, ne őt!
De hát mi baj van, Móric bátyám? ? kérdi amaz csodálkozva.
Mi baj? Te istentől elrugaszkodott széltoló, te! Mi baj? Azt mondtad, hogy ezek várnak rám. Aztán akiknek csak bemutatkoztam, egyik se hallotta híremet-nevemet!
Pázmándy végighallgatta a szidalmakat, aztán ártatlan képpel kérdezte:
Hát hogy mutatkoztál be nekik, Móric bátyám?
Hát a nevemen.
Mit mondtál, hogy hívnak?
Ahogy hívnak: Jókai Mórnak.
Hja, Jókainak? Az más! Akkor értem. Ide nézz, Móric bátyám! Erre a terem közepén felugrik egy székre és elkezd kiabálni hangosan, ahogy csak kifért a torkán:
Uraim, van szerencsém bemutatni önöknek a híres magyar regényírót, Zsoké Móricot!
Lett erre nagy lelkesedés.
Zsoké! Zsoké! Éljen Zsoké! ? kiáltották százan is. Vitték az elnöki emelvényre, ölelték, szorongatták. Hát persze, mert most már tudták, hogy kicsoda.
Csak ő, az ünnepelt nem tudta addig, hogy franciául nem Jókai, hanem Zsoké a neve.



Bérczy Károly és Jókai:
A Svábhegyen sétálgatott Jókai. Találkozott régi barátjával, Bérczy Károllyal. Beszélgetés közben Bérczy megjegyezte:
Olvasom a lapban az új folytatásos regényedet, Móric. Vigyázz jobban mert az egyik alakodat legutóbb Kis Péternek nevezted, pedig annak idáig Nagy Pál volt a neve. Jókai megáll, szelíden ránéz barátjára, aztán így felel: Igazán nem értem, Károly, hogy egy olyan okos embernek,
mint te vagy, mért kell minden szamárságot elolvasnia!



Az írói ?hírnév?
Jókai maga beszélte el, hogy egyszer bemutatták valahol egy öreg táblabírónak, aki amint a nevét hallotta, elkezdte a homlokát dörzsölni: Ejnye no ? mintha már hallottam volna valahol ezt a nevet ? Olyan ismerős ? Hohó! Megálljon csak, öcsém, nem maga volt az a kis szőke diák, aki ezelőtt harminc évvel olyan szépen szavalta el Komáromban a vizsgán Gaál József Ólmos botok című versét, hogy aszongya: ?Hahó! tekintetes karok és rendek!...? Egyebet azóta se tudott róla Pató Pálnak ez a se nem író, se nem olvasó rokona.



Egy ?szinte jótanács
Jókai egy id?ben szemközt állt, azaz ült az ország házában Deák Ferenccel, de azért jóban voltak és az "öregúr" nem egy témát is adott Jókainak. A régi színháztéren találkoztak egyszer (a mai Gizella téren), és Deák Ferenc - amint kés?bb Jókai elmondotta így szólt hozzá: - Gyere Móric, kísérj el ide az Angol királynébe, mert egy jóízű históriám van a számodra.- Útközben Deák észrevett egy kisfiút, aki keservesen sírt, mivel eltévedt. Deák sokáig bajlódott vele és addig faggata, amíg nagy nehezen kisütötték, hogy merre lakik. Jókaival együtt haza is kísérték aztán a Stáció uccába. A gyerek anyja, aki már kétségbeesetten kereste a fiúcskát, sírva hálálkodott, az apa pedig jutalommal akart szolgálni. Miután látta, hogy olyan urakkal van dolga, akiknek pénzbeli jutalmat nem adhat, hogy valamiképp mégiscsak revánssal tudjon szolgálni, az id?sebbikhez fordult és így szólt: - Kérem szépen, legalább egy jótanácsot tessék t?lem elfogadni, tekintetes úr. Én hentes vagyok, azért mondom, hogy nyáron ne egyék soha virslit. De még pesti kolbászt se.



Jókai szókincse:
Tudjuk, hogy Jókainak van a legnagyobb magyar szókincse. Éppen azért igen sajnálatos, hogy anyanyelvünk ismeretét nem fejleszthetjük egy Jókai-szótárból. Jókai időnként fiatalos erőmutogatásból ? mintegy ?izomgyakorlatból? ? is jelezte gazdag szókincsét. Nem dicsekedni akart, hanem csak érzékeltetni a magyar nyelv csodálatos gazdagságát. Egyszer, az ötvenes évek elején, azt olvasta valahol, hogy az arab nyelvben a ?kard? kifejezésére ötven különböző szót lehet használni. Ez nyilván arra mutat, hogy az arabok nagyon szeretnek hadakozni.



A komáromi kefeköt?
Élt Füreden egy kedves öreg földbirtokos, Garami János, akinek Jókai sógora mint kezel?orvos abstinenciát rendelt ama bizonyos csopaki bor dolgában. De Garami sehogy sem akart belenyugodni Huray dr. rendelkezésébe. - Azt én sohasem vettem észre - hangoztatta János bácsi - hogy a bor ártana. S?t mostanság könnyebben iszom. Jókai szelíden reflektált rá: - Persze, persze, akár a komáromi kefeköt?, aki mindig er?sködött, hogy bórtól, sört?l, pálinkától bizony nem gyöngül az ember. Verte a mellét így szólván: Tavasszal beteg voltam, hát azt mondta a sógorom, hogy majd küld egy kis hordó badacsonyit, attól meger?södöm. Küldött is. Mikor a hordó megjött, olyan gyönge voltam, hogy nem tudtam fölemelni. Azóta minden nap iszom bel?le egy litert és most már félkézzel felemelem a hordót?



°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


JÓKAI MÓR-tól - Anekdoták Mátyás királyról
(I. KÖTET - 1850-1858)


A nagy tök és a négy ökör:
Lakott egyszer egy igen szegény és egy igen gazdag ember egymás mellett egy faluban. A szegénynek sok gyereke volt, nem tudott velök hova lenni. Egyszer azt gondolá ki, hogy felmegy Budára Mátyás királyhoz, visz neki egy szép nagy tököt, mely ott termett a kertjében.
A király szívesen vette a szegény ember ajándokát, s megtudva, hogy milyen becsületes és szegény, ajándékozott neki kétszáz darab körmöci aranyat.
A szegény ember nagy dicsekedéssel ment haza, fűnek-fának elmondva a király nagy kegyességét, s mindjárt telket vett magának az ajándékba kapott pénzből.
Megirigyelte ezt a gazdag szomszéd, s gondolta magában, hogy ha a király egy rongy földi gyümölcsért kétszáz aranyat adott, mit fog még őneki adni, ha legszebb négy ökrét hajtja fel hozzá. Azért legalábbis zsák aranyat tálal elé.
Felhajtá tehát a legszebb négy ökrét a királyhoz, s alázatosan átadá neki. A király hallotta már az embernek hírét, s eléhozatá a nagy tököt, amit szomszédja ajándékozott.
? Láttál-e már ilyen szép tököt életedben?
? Sohasem, nagyságos király.
? Látod, ilyen neked nincs, pedig ez a szomszédodnak termett. Tehát legyen ez a tied, vigyed haza. Becsesebb ajándékot nem adhatnék négy ökrödért. Az pedig szegény szomszédodé legyen, akinek viszont ilyen szép ökrei nincsenek.
Az ember hosszú orral vitte haza a tököt.



Köszöntet a császár
Egyszer egy török várat ostromoltatott Mátyás király; ez alatt érkezik hozzá a török császár követje; s kívánja, hogy mindjárt vezessék a királyhoz.
Mátyás éppen az ostromágyúknál volt, ahova a várból legtöbbet lövöldöztek, tehát a követet is odavezették; amint odaérkezik, éppen közte és a király között süvölt el egy láncos golyó, amit a várból lőttek, s rá vissza egy lövés a háta mögül, amit a várba lőttek.
A derék követ úgy megijedt erre, hogy nem tudott egyebet mondani, mint:
? Köszöntet a császár.
El is mondta ezt kétszer-háromszor is, de miután egyre lövöldöztek körülötte, úgy belemaradt szegény mondókájába, hogy utoljára sem tudott többet mondani, mint: ?köszöntet a császár?.
A király nevetett rajta.



A tétényi bíró lyánya:
Egyszer éjszaka Tétényen utazva keresztül, a király hintaja egy, az útban hagyott malomkőbe ütődött, s eltörte a kerekét.
A király ezen nagyon megbosszankodott. Hát ha ez valami szegény emberrel történt volna, milyen nagy kára lenne abból. Rögtön maga elé hívatta a bírák uraimékat, s szándéka volt, hogy szörnyen rájuk ijeszt.
? Minthogy olyan lusták voltatok, hogy a malomkövet otthagytátok az útban, büntetésül most azt parancsolom, hogy mire harmadnap múlva visszajövök, nekem azt a malomkövet megnyúzzátok!
Nagy fejfájást okozott ez a parancsolat az érdemes tanácsnak, nem nyúztak ők malomkövet soha, nem is tudták, hogyan kell hozzáfogni?
Meghallotta azonban a bíró leánya apjának aggodalmát, s felbíztatá az öreget, hogy csak hagyja őt beszélni a királlyal, majd megfelel ő neki.
A királynak pedig csak abban telt öröme, ha a nép természetes eszével jó feleleteket tudott adni furfangos kérdéseire.
Midőn tehát újra visszaérkezett a király, lyányostul ment oda a bíró, s midőn Mátyás előkövetelte a malomkő bőrét, a lyány felelt meg rá.
? Hogy kívánhatod, nagyságos király, hogy egy malomkövet elevenen megnyúzzanak? ha már azt kívánod, hogy apámék lehúzzák a bőrét, legalább tégy meg annyit, hogy elébb vetesd vérit.
Mátyásnak megtetszett a kifogás, megveregette a lyánka orcáját, s arról már nem szól a krónika, de azért bizonyosan tudhatjuk, miszerint gondoskodott róla, hogy férj nélkül ne maradjon.



A nemes és a cigányasszony:
Belgrád utolsó ostromakor magyar nemesi bandériumok is voltak a török elleni hadban, saját kapitányaiktól vezetve.
E nemesi bandériumokat használták leginkább erős kémjáratoknál, mikor az ellenfél mozdulatait kellett kipuhatolni. Ilyen kémjáratra csaknem mindennap kirendeltetett egyik vagy másik dandár.
Volt e bandériumoknak egy vén cigány markotányosnéja, akivel sok mulatságuk volt a nemes atyafiaknak; ez kártyát vetett nekik, jövendőket mondott, s más egyéb furcsaságokat mívelt.
Egy vidám, jókedvű kapitány felszólítja egy estve Csirkát, így nevezték a cigányasszonyt.
? No gyere ide, mondd meg nekem, mikor halok én meg.
A cigányasszony kezébe vette a kapitány tenyerét, újjával keresztül-kasul húzogatott benne, megcsóválta a fejét, s azután szomorú ábrázattal felelt.
? Jobb lesz, ha mást kérdez tőlem a tekintetes úr.
? Semmi kifogások! nekem arra kell felelned, hogy mikor halok meg?
? Három nap múlva, tekintetes uram, ha éppen meg akarja tudni.
? Teringettét, ugyan rövid időt szabtál, s hogyan halok meg?
? Levágják a törökök.
? Azt könnyű kimondani, de fogadjunk, hogy nem vágnak le.
? Én fogadhatok, tekintetes uram, akár egy átalag tokaji borba, ha életben marad, de hát a tekintetes úr mit ád nekem, ha egyszer meghalt?
? Tied lesz minden, ami a sátoromban van, terítőm, fegyverem, lovaim, csákóm forgóstul és ezüst evőszereim. Áll a fogadás? Gyorsan az első kapitányra ruháztatott át a vezénylet, az pedig amint felült a lovára, elkezdett alatta tombolni, ágaskodni a ló, s oly erővel vetette le magáról a lovagot, hogy annak kificamodott a lába.
Így a második kapitányra került a sor, akinek éppen megjövendölte a cigányasszony, hogy e napon le fogják vágni a törökök. Nem mondom, hogy eszébe nem jutott volna a lovagnak a cigánynő jóslata, midőn neki kellett átvenni a vezényletet, de azért ne higgye senki, hogy félelem lett volna szívében. Kétszáz olyan lovassal, azt hitte, hogy keresztül tudna menni Törökországon.
Amint az éj csendességében a tábortól messze elhaladt a cirkáló csapat, a mocsár melletti füzeserdő között elhaladva, egyszerre minden oldalrul riadó ordítás veszi őket körül, s négyannyi ellenség, mint mennyien ők voltak, rohan elő a füzek közül, minden oldalról körülfogva őket. A kapitány eszén egyszerre az a gondolat villant keresztül, hogy ők el vannak árulva, mert itt már vártak jövetelükre. Azután elkezdtek verekedni a túlnyomó erejű ellenféllel, sokáig harcoltak vitézül, de utoljára is mit ért a vitézség a nagyobb erő ellen, kit elfogtak, kit levágtak, maga a kapitány is lováról letaszíttatott a viadal közben, snyakig esett bele a mocsárba. Ez volt azonban a szerencséje, mert a sötétben nem vette észre senki, s ő kezeivel alányúlva, megfogta a sás töveit, s ilyenformán hanyattfekve annyira lehúzta magát a vízben, hogy csak az orra volt ki belőle lélekzés végett. Hallotta azután, hogy vitézeinek legyőzetése után hogy tanokodnak magukban a törökök, a halottak fejeit levagdalva, s a foglyokat megszámlálva. Mondák egymást közt, hogy éppen a kapitány hiányzik. Hová lett a kapitány? Keresték mindenfelé, s hogy azután nem találtak reá, odább mentek. A kapitány csak akkor emelte ki a fejét a vízből, midőn jó messze hitte őket; azonban a ravasz ellenség hátrahagyott a füzek között egy kurd lovast, avégett, hogy ha az elrejtőzött kapitány elő fog jönni, fogja el, és vegye fejét. A kurd roppant óriási termetű férfi volt, amellett köröskörül rakva fegyverrel, a kapitány egészen fegyvertelen, és átfázva a vízben, s kifáradva a csatában. Az óriás kurdnak nem nagy munkájába került a fegyvertelen kapitányt legyőzni, egy kézzel odaszorítá őt magához, másikkal pedig a fejét törekedett levágni. Azonban a kapitány nyakán volt egy nagy fehér gyolcskendő, akkori divat szerint hatszor is körültekergetve, s végre hátul megkötve. A kurd gondolá, hogy ettől a nyakravalótul le nem tudja majd vágni a fejet, s elkezdé azt bontogatni kifelé. Míg az óriás ezzel foglalkozott, a kapitány észreveszi, hogy hátul a kurd övébe egy nagy kalapács van dugva. Többet aztán nem is kérdezte a kurdtól, hogy szabad-e azt onnan elvenni, vagy sem, hanem amíg az a nyakravalót bontogatta, kirántá a kalapácsot, s úgy üté vele halántékon a jó kurdot, hogy az csak elterült a földön. Ezzel a kapitány felkapott a kurd lovára, s visszanyargalt a táborba egyedül, honnan az imént kétszáz emberrel távozott el. Másnap korán reggel már jött sátorába a cigányasszony, hozva az átalag tokajit, melyet fogadásban vesztett.
? No Csirka, szólt a kapitány, én nem haltam meg, ahogy te jövendölted, hanem most én jövendölöm, hogy meghalsz te még ma, és meglásd, hogy megtörténik.
A cigányasszony elsápadt, odalett. Rögtön haditörvényszék elé álítták, s ott végtére kivallotta, hogy a törököknek régóta fizetett kémje. Ő szokta azokat a magyar tábor minden mozdulatairól tudósítani, úgy hogy mikor ezek egy csapattal kiindultak portyázni, amazok már négyannyian vártak rájuk, s kö en lekaszabolták őket. Az elmúlt napon ő adott be valamit az őrnagynak, amitől gyomorgörcsöket kapjon, ő tett az első kapitány paripájának fülébe égő taplót, hogy levesse a földre, ő tudósította az ellenfélt a kiinduló csapat erejéről, ezért merte olyan bizonyosan megjövendölni a kapitány halálát. Hanem a kapitány jobb próféta volt, mint ő, mert míg a cigányasszony jóslata meghiúsult, addig a kapitányé teljesedésbe ment. Az áruló némbert még aznap főbelövették.



Mátyás király kapál:
Egyszer a baranyai bortermő hegyek között táborozva, vígan ittak a főurak a király sátorában. Bizonyosan valami győzelmi hír áldomását itták.
Tust ittak már mindenért a jó villányi borbul, mialatt kinn a hegyek között, a nagy meleg napon a szőlőmunkások kapáltak.
? Szeretitek a jó bort meginni ? monda a király ?, lássuk, tudnátok-e azt mívelni is? Jertek, segítsünk kapálni a derék embereknek.
A főurak váltig szabódtak, hogy nem méltó munka ez sem a király nagyságos, sem az ő vitézlő tenyereikhez. De hasztalan volt minden kifogás, ha a király ment, menni kellett nekik is.
A szőlőbe érve, kivették a munkások kezéből a kapát, s elkezdtek dolgozni.
A király úgy kapált, mint akármely vincellér. A főurak csak várták, hogy mikor únja meg már, s mikor hagyatja velök is félbe a munkát? Volt közöttük elég, kinek méltóságos dereka nem volt szokva az ilyen mulatsághoz.
Végre nem állhatta tovább az országbíró, kinek testén az izzadság csurgott végig.
? Uram király, légy kegyelemmel, mind kidülünk itt melletted eme dísztelen munkában. Ám vígy bennünket ágyúk elé, ott szívesen követünk, de megöl ez a paraszt dolog.
? Látjátok ? mond a király ?, nektek egy óráig is sok ez a munka; hát aki egész életén át ebben törődik! Azért máskor ha áldomást isztok, ne felejtsétek ki belőle a népet, mely mindnyájunkért izzad.



Árva Péter:
Mátyás király egy árva fiút neveltetett udvarában, kit ezért Árva Péternek neveztek.
Később legmegbízhatóbb emberévé tette. Azonban Árva Pétert egyszer valami nagy csempészeten kapták, mely egészen kisült reá.
A király igen felgerjedt e hálátlanságon, s Pétert Árva várába záratta, ezen ítéletet mondva reá:
?Arva fuisti Petre, arva eris, et in Arva morieris.?
(Árva voltál Péter, árva leendesz, és Árvában halsz meg).



°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


JÓKAI MÓR Anekdotás kötetéből
- Nevezetes férfiak anekdotái

Petőfiről:
Egy időben Petőfi, a halhatlan népköltő, ki mint tudjuk, országos híre dacára sem volt soha gazdagnak nevezhető, több barátjaival sétálva a Váci utcán, egyszer nagy csengéssel lát maga mellett elvágtatni egy falusi ekvipázst, melynek négy sárkánylovát parlagi gavallér hajtotta, bő ingben, tollas kalapban, vállra vetett dókával és glaszékesztyűben.
? Héj Sándor ? mond egyike az ifjúknak vidámon ?, lesz-e neked valaha ilyen négy paripád?
? Lesz, ha kocsis leszek ? felelt rá a költő.



Zrínyi Miklós adomája:
Zrínyi Miklósnak, a szigetvári hős utódának, kit mint nagy költőt és nagy hazafit egyenlő tiszteletben tart a költészet és haza, van egy adomája, melyet mondott ő azon uraknak, kik sürgették, hogy valamely országos változás előidézésében legyen segítségökre.
? Lássátok barátim ? monda Zrínyi Miklós ?, egyszer megtörtént egy székellyel az a dolog, hogy elvitte az ördög. Vitte pedig az ölében, jól átkarolva. Találkozik útközben a székely egyik ismerősével. Az rákiált:
? Komé, hová?
? Látja kend ? felel ez vissza ?, visz az ördög a pokolba.
? Ejnye, bizony komé, ez nemigen jó dolog ? felel reá amaz.
? Nem jó biz az, de még rosszabb is lehetne; ha tudnillik azt tenné az ördög velem, hogy ő ülne az én ölembe, s nekem kellene őt vinnem a pokolba. Ez még gonoszabb volna.
Ez a mese nagyon illett az akkori viszonyokra.



Sándor cár a magyar hölgyekről:
A magyar hölgyek szépsége régóta világhírű dolog.
Történeti emlékül feljegyzem ide Sándor muszka cárnak
egykori mondását, melyben azt állítják: miszerint egy
magyar hölgyekből álló társaság olyan, mintha csupa királynők
volnának jelen.



Széchenyi:
Mikor Széchenyi a Tisza-szabályozást indítványba hozta, a Tisza mentében meglátogatta a falvakat.
Egyszer egy falusi korcsmároshoz betér, s szokása szerint nem restelte a fáradságot, hogy az együgyű emberek vélekedéseit is kihallgassa.
A korcsmáros, megtudva, hogy Széchenyivel beszél, megsodorítá bajszát.
? Bizony uram ? monda ?, nagyon bővérű fickó ez a mi Tiszánk, ugyan jól cselekszi, ha eret vágat rajta.
Ugyanekkor történt Széchenyivel, hogy míg lovait váltották egy faluban, a sok parasztember pedig odagyülekezett kocsija körül, meglátandó azt a derék grófot, aki annyi jót és nagyot hozott már létre a hazában: Széchenyi beszédbe ereszkedett
velük, azaz hogy ő beszélt nekik, azok pedig hallgatták ajtatosan.
Elmondá nekik, mennyi földet beutazott, Ángol-, Német-, Franciaországot, milyen szorgalmasak ott az emberek, mily roppant munkásságot fejtettek ki, mennyit dolgoznak!
Egyszer aztán megpihent egy percre, hogy beszédje hatásának nyilatkozványokra engedjen tért.
? Szegények! ? szólalt fel egy paraszt nagy sajnálkozással.



°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


JÓKAI MÓR - HUMORISZTIKUS ALBUMAI
(A nagy tükör - 1856?1858)


Micsoda baj érte Gergő bácsit:
Képzelje kend magának, komám uram, hogy járok tegnapelőtt? Tojást vittem Bátorkesziről Köbölkútra, s mikor visszafelé jövök, betérek a zsidóhoz, hogy adjon egy csomó masinát. Azzal rágyújtok, s megyek szép csendesen haza Bátorkeszi felé; egyszer kialszik a tűz a pipámban; előveszem a masinát, kihúzok belőle egy szálat, elgyújtom: uccu, elfújja a szél. Kihúzom a másik szálat, azt megint elfújja a szél, mert egészen szemközt fújt. Fogom magam, hátat fordítok a szélnek, akkor azután nem fújta el a masinát; rágyújtottam szépen, s mikor aztán égett a pipa, mentem tovább. Szokásom, mikor megyek, hogy nem nézek se jobbra, se balra, hát egyszer, amint feltekintek: nini! megint a köbölkúti csapszék áll előttem. Ördögök vannak velem, vagy mi? hát ki hozza ezt a falut ide? Azt hittem, boszorkányság történik velem, hát pedig találja kend ki, mi történt? Az történt, hogy mikor hátat fordítottam a szélnek, s bajlódtam a pipával, nem vettem észre, hogy megint visszafelé megyek. Pedig nem ittam ám többet, csak egy meszely pálinkát a zsidónál.



Legújabb párisi és szalontai divat:
? Ugye Marci, szép dolog az, hogy Párizsban is kezdik viselni a kanászkalapokat, egészen divatba jöttek.
? Igen szép, nagy uram, de még szebb volna, hogyha a köcsögkalap maradna meg, aztán a rojtos gatyát húznák fel hozzá. Erre is rájönnek még, csak várjunk.



A vígjáték:
Magyar grófnak eszébe jutott egyszer vígjátékot írni. Készített valami kis egy felvonásra terjedő bluette-et, amit azután úri mulatságul több nemes úrfiak és kisasszonyoknak kelle eljátszani magányszínpadon, ami igen szép szokás előkelő házainknál.
Azonban nehogy a darabban valami ügyetlenség forduljon elő, nem levén neki kenyere a drámaírás, átadta kis vígjátékát egy ahhoz értő lekötelezett író ismerősének, hogy belátása szerint dolgozza azt át.
Pár hét múlva a megbízott író visszavitte a vígjátékot, s íme, öt felvonásra volt az szétnyújtva a kidolgozás által. A grófi szerző aztán kárvallott ábrázattal mutogatta ismerőseinek felhízott vígjátékát, panaszkodva az átdolgozóra.
? Íme nézzétek, átadok neki kiigazításul egy zsebórát, s visszaád nekem helyette egy pecsenyeforgató gépet.



Gazdasági ügyek:
A Magyar Gazdában valaki azt a kérdést intézi a világhoz, hogy mit kellene csinálni azzal a hosszú orrú bogárral, amely a fák leveleit szivarnak tekergeti, hogy megszűnjék nálunk károkat tenni?
Igen könnyű rá a felelet, fel kell szólítani egy brémai kivándorlókat szállító társaságot, hogy vigye el őket Americába, adja el rabszolgatartó államoknak, csináljanak ottan szivart. Ebből sokszoros nyereség fog származni. A brémai társaság nyer a szállítással, az americai ültetvényesek nyernek, mert olcsóbb szivar-készítőket kapnak, az emberiség nyer, mert a rabszolgák azáltal felszabadulnak, a dohányzók nyernek, mert olcsóbban jutnak a szivarhoz, és mi is nyerünk, mert nálunk nem rágják le a szőlőt. Ez indítvány tevője számít egy kis emlékszobrocskára.



Figyelmeztetésül mindenkinek:
Gazdag disznókereskedő megszólítja az ügyvédet:
? Ugyan kérem, nem tetszenék megmondani, mi az ára az
ilyen cs.k. aranynak most?
? Megmondom igenis ? szól az ügyvéd egész készséggel, s az aranyat zsebébe dugva, visszaád belőle 1 ft 54 krajcárt.
? Az arany ára most 4 forint 54 krajcár. Egy ügyvédi konzultációért jár 3 forint.
Úgy nézd meg, hogy kitől kérdeztél valamit?



Huszártréfa:
? Jaj! kedves húgomasszony, jaj! Könyörüljön rajtam, szegény nyomorékon.
? Mi baj, katona uram, no?
? Nézze csak: ellőtték mind a két kezemet, most jövök az ispitálból, nem tudok sem enni, sem inni, hacsak nem etetnek, nem itatnak.
? Ejnye, szegény nyomorult ember. No ez már igazán nagy baj. Jöjjön no, itt egy tál gombóc, majd én megetetem szépen. Istenadta jámbor embere! Hogy mind a két kezét ellőtték! Tátsa el a száját, no. Megfújjam? Nem nagyon forró? No, lenyelte már? Itt a másik darab. Innék is egyet, úgy-e? No, majd én tartom a kancsót. Így ni! No várjon: majd megtörülöm a bajszát.
A huszár (elővéve mind a két kezét a köpönyeg alól): Köszönöm hugám; már azt majd elvégzem magam is.



Hirtelen számítás:
Nagy divat volt egy időben nálunk a gazdag embereket azzal bosszantani, hogy majd eljönnek a proletáriusok, s megosztoznak a vagyonukon.
Sok becsületes komoly ember csak azért is affektálta a proletárságot, bárha soha gyermeke nem volt is, hogy a milliomosokat ijesztgethesse vele.
Egy pesti gazdag urat különösen kitűzött egy ifjú proletár céltáblául, s nagyszerű osztozásokra készült a pénzéből, valahányszor találkozott vele.
Egyszer már megsokallta a milliomos az ingerkedést, s szembeállt vele.
? Hallja az úr, tegyük fel hát, hogy nekem van egymillió forintom. Lakik ebben az országban 30 millió ember; ha megosztoznak rajta, jut mindenkire belőle két krajcár. Ihol van az úr két krajcárja; az úr ezzel kikapta a maga részét; mármost nekem többet ne lármázzon.



Szórakozottság:
X tanár szórakozottsága néha igen mulatságos jeleneteket szokott improvizálni. A minap egy csoport tudós volt nála, sokáig diskuráltak mindenféle unalmas dologról. A tanár egészen elkábult a gonosz mulatságban. Egyszer felkel a székéről, veszi a kalapját s nekiindul.
? Engedelmet kérek: én már megyek haza, elég régen alkalmatlankodom.




Fogalomzavar:
Megy a jámbor paraszt gyónni a tisztelendő úrhoz, s legelső vallomása az, hogy:
? Megvertem a feleségemet, szent atyám, mert nagyon házsártos volt.
? Hagyd el fiam! Ne beszélj itt a virtusaidról! Csak a bűneidet mondd el!



Átkozott francia szavak:
A főnök? Megengedem! ? mond egy valaki társaságban. ? De az tagadhatatlan hibája, hogy az embert meg nem becsüli! ? No már én meg tudom, hogy megbecsüli! ? mond egy másik. ? Példát, példát! ? szólnak többen. ? Mondhatok ? kezdi a másik. ? Hát bementem hozzá passzusért. Köszönök: fogadja. Átadom a községi bizonyítványt; megolvassa; fölkel és azt mondja: ?tessék leülni, nagyságos uram!? Köszönöm, méltóságos úr! mondám én, de nem mozdultam. Ekkor felém jön; karomat megfogja, és vezet, s leültet. Mégpedig nem mint olyan akármi embert, hogy székre, hanem a hotelbe! ? A társaság kacag. ? Az elbeszélő rágondolván, hogy talán bolondot monda ? szól: nem a hotelbe ?, mit beszélek? a schifonba! ? S a kacagás még nagyobb lett.



Szinonimák - I.
A falusi patríciusnak csizmára levén szüksége, színe elibe rendeli a helység egyik érdemes csizmadiamesterét. ? Aztán megmondom ám, hogy jó komót legyen az a csizma ?, szóla hozzá tyúkszemeire gondolva. ? Csak tessék reám bízni ? viszonzá tudománya érzetében János mester ?, tudom én,hogy kell az uraknak dolgozni. ? Mikor Pesten legény voltam,olyan komótos csizmákat varrtam magamnak, hogy mikor este levetettem őket, csak úgy csorgott a vér a lábamból.



Szinonimák - II.
Uramöcsém ? mondá Somogy megye egykori alispánja a fiatal, nagyreményű szolgabírónak ?, az idők nehezek, azért lelkére kötöm, hogy szorgalmasan kerülje ám a járását.
? Úgyis úgykerülöm ? viszonzá tréfásan az elmés járásbíró ?, hogy akár soha tájára se menjek.



Gonosz kategória:
Erdőszéli helységben éjszaka berontottak a farkasok egy földesúr udvarára, s ott egy szamarat levágtak. Mindjárt másnap folyamodott fegyverengedélyért a megkárosult fél; így indokolván kívánatát:
?Tegnap már megettek az udvaromon egy szamarat a farkasok, könnyen rám kerülhet a sor.?



Szófogadás:
Az alföldi fuvarostul kérdi a tudós utazó, mikor átmennek a vízen:hogy hívják ezt a folyót, földi?
? Karaszna, tekintetes uram.
? Nem Karaszna; ne mondja kend olyan csúnya lepcsesen e szót: Kraszna.
? Jól van, tekintetes uram.
Egyszer megint valami vízhez érnek:hát ezt hogy hívják, földi?
? Megkövetem, tekintetes uram, ez a Brettyó.
Nem merte már azt mondani, hogy ?Berettyó?.



Fokozat
? Tudtál-e felelni a zsidóbul? ? kérdi a rigorózumbul kijövő diákot a másik, akinek meg éppen utána kellett bemenni.
? Keveset.
? Mit szólt a professzor? ? kérdi ez aggodalommal.
? Csak mosolygott.
? No iszen akkor hát halálra neveti magát, ha engem kérdez, mert én egy szót se mondok.



Ritka ügyesség
Nekem van derék prókátorom, Icig; a múltkor megidéztek valami adósság miatt, és ő bebizonyította először azt, hogy sohasem tartoztam vele, másodszor azt, hogy régen meg is fizettem; és harmadszor egzekvált ő maga nagyobb perköltségben, mint amekkora volt az egész tartozás.



°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°°


Délibáb - 1853

Egy szerelmes regény a hirdetmények között
Hogy hírlapok útján szerelmi nyilatkozatok történnek, ez már régi dolog; ha már a házasságot üzletnek tekintjük, miért ne lehetne azt a hirdetmények között elvégezni, csupán az maradván megfejtetlen kérdés, hogy micsoda rovatba tartozik mármost a házassági ajánlat? a hivatalra ajánlkozások, csődhirdetések vagy kéz alatt eladó barmok rubrikájába-e? Hanem annyira mégsem vittük a dolgot, hogy az emberek saját maguk nevei alatt egész szomorú történeteket játsszanak el a közönség szemei előtt; ebben is túltettek rajtunk az amerikaiak.
Egy amerikai lapban nemrég ilyen mulatságos levelezés ment végbe:
?Imádott Jenny! Minek titkolnám tovább, hogy én magát szeretem? Valahányszor maga kinéz a maga boltajtaján, én is kinézek az enyimén, minthogy szemközt lakunk, s lehetetlen, hogy mozdulataim ilyenkor el ne árulnák, amit maga iránt érzek. Én becsületes szándékkal vagyok, s ennek bizonyságául kezemet ajánlom önnek. Az én nevem Mortimer Edgard, vagyok boltoslegény a divatkereskedésben vis-?-vis a magáéval; életkorom 23 év és 7 hónap; vagyonom ? de nem, ? nem bántom meg ezzel önnek gyöngéd érzetét. Ne mondhassa az új világ, hogy pénzért jött hozzám. Kegyed özvegy, én nőtelen, kegyednek szüksége van egy kitanult boltossegédre, én az vagyok; láthatja hogy nemcsak szíveinkre, hanem üzleteinkre is kedvező az egyesülés. Szabad-e reménylenem? ? Fennírott.?
A következő számban jött a felelete Misztresz Rocoson Fannynek, született Story.
?Maga éretlen kamasz! Látom, hogy mit akar. Magát bizonyosan a gazdája bérelte fel, hogy firmámnak jó hitelét aláássa, nekem ajánlatokat tévén, melyek ellen utálattal protestálok. Egyébiránt szemtelen levelét úgy veszem, mint egy váltót, melyet annak idejében ki fogok fizettetni. Maradok teljes utálattal ? mint feljebb.?
A kifizetés, úgy látszik, nem maradt el, állván az egy jó csomó ütlegből, mert nyolc nap múlva ez állt az újságban:
?Mortimer Edgardnak van az a keserves szerencséje, ismerőit ezennel tudósítani, miszerint tegnap egy idegen bandita által orozva megtámadtatva, attól tettleges bántalmakat szenvedett. Gyanítja, e csapás és illetőleg csapások honnan eredtek, s a további lépéseket ezen kényes ügyben fenntartja magának, mihelyt a szobát képes lesz elhagyni.?
Másnap reggel következett rá ez.
?Óvás! ? Ha az a szemtelen kamasz, kinek megfenyítése egy három dolláron vett bambuszpálcámba került, bátorkodik még egy további lépést tenni ezen kényes ügyben, akkor az érdeklett bandita őt nemcsak megveri, hanem agyonüti.?
Ez óvás óta félbeszakadt az érdekes levelezés.



Sajátságos végrendelet
Egy bécsi kesztyűs, kinek szép felesége levén, nemcsak a szarvasok bőrével, hanem azoknak szarvaival is nagy dolga volt, a napokban halálához közelegvén, végrendeletet tőn egész ünnepélyességgel. A felesége aggodalmasan iparkodék tőle kitudni végrendelete tartalmát, mire a haldokló bizonyossá tevé, hogy mindent nejének hágy, amit az szívéből szeret. A nő boldog álmokba, a férj boldog halálba temetkezék; az özvegy alig várhatta, hogy a végrendeletet felbontsák.
Előbb a mindenféle atyafiaknak, intézeteknek tett hagyományok következtek; végre jöttek az özvegyet illető sorok:
?Az én kedves feleségemnek hagyom, irántam való hűsége jutalmául, a kanári madarat kalickástól, a kis gyermeket, kit a magamé gyanánt tartottam, és a legújabb szeretőjét; éljen boldogul vele.?



Régi fogalmak
Bánk bán halhatatlan szerzője, Katona József, egy köztiszteletben álló kecskeméti családból származott, s törvénytudósi pályára neveltetett. Ő azonban kora hivatást érezve magában művészet és irodalom iránt, odahagyá a szülői házat és színész lett. Nagy lőn a szomorúsága a családnak efelett, s megfelelő condolentiája az ismerősöknek, kik nem győzték eleget szánni a szegény apát, anyát, kiknek komédiás lett a fiok.
Egyszer egyike az ismerősöknek megtér a pesti vásárról, találkozik Katona József atyjával, s megállítja:
? No láttam a kegyelmed fiát, szegényt. Fehér kalapja volt, abba szedte a pénzt, mikor vége volt a medvetáncoltatásnak. Én is adtam neki egy garast.
Még akkor azt hitték, hogy a színész medvetáncoltató.



Nemrég Párisban ?
Nemrég Párisban sajátságos per folyt le. Ticzkievicz úr befizetett a nagy operába, ahol a Bűvös vadászt adták, de annyira megcsonkítva, hogy az előadás végén Ticzkievicz úr ráment az igazgatóra, hogy neki fizesse vissza a belépti díjat, mert ő az egész előadásra előfizetett, s követeli vagy a pénzét, vagy a kimaradt jeleneteket.
Egyiket sem kapván meg, perbe idézte az igazgatót az elhagyott jelenetekért.
Ez viszont őt idézte perbe rágalmazásért.
Most végre ítéletet kaptak mind a ketten. T. úrnak ugyan nem ítélték vissza a belépti díját, de az igazgató sem kapott kedvező ítéletet, törvényszékileg kimondatván, miszerint az ily megcsonkítások sajnálatra méltó visszaéléseknek tekintetnek.
Ilyen dolgok történnek egy oly operaháznál, melynek a nemzet 300 ezer frank segélydíjazást ád. Mit szóljunk ilyenkor mi, akik ez összeg nyolcadrészével tartunk drámát és operát?



Nemrégiben egy mű jelent meg Bécsben ?
Nemrégiben egy mű jelent meg Bécsben, melynek ily világbátorító címe van: ?A lottéria, vagy alaposan kiszámított titka a sorsjátéknak, melynél fogva minden ember a legegyenesebb úton csinálhat ambókat, szólókat, ternókat, qua- és quinternókat tetszése és kívánsága szerint!!!? Íme tehát fel van találva a mód, melynél fogva minden ember boldog, gazdag, milliomos lehet; csak egy kis könyvet kell neki megvenni harminc pengő krajcáron, s azontúl úgy mehet a lutris boltokba, mintha hazamenne, s egyedül becsületére van bízva, hogy több pénzt ne nyerjen el onnan, mint amennyire szüksége van. Ez az egész börzevilágot megrendítő könyv ott feküdt egy hétig minden könyvárus bolt kirakatában. Szerzője azonban azt a hibát követte el, hogy harminc krajcárért árultatá, s ez nagy hiba volt, árulta volna ötven, hatvan, száz forintért darabját, bizonyos lehetett volna felőle, hogy egy hét alatt három kiadást ér, s legalább ő maga ternót csinál; de ugyan ki hinné el, hogy egész életének boldogságát megveheti harminc krajcáron? Egy hét múlva minden kirakatból bevették a könyvet, s oda tették, ahol a többi ?nincs többé kopasz fej! nincs többé fogfájás!?, s egyéb becses dolgok alusszák az igazak álmát. ?
E napokban egy idegen férfiú nyit be egyik helybeli könyvárushoz, s kéri a lottériáról szóló könyvet. Előkeresik neki, egyet kiválaszt, kifizeti készpénzzel, és eltávozik. Másnap ismét megjelen; dicséri a